2010. augusztus 31., kedd

Fotóverseny

A mai naptól nem csak nézegetni, de kommentálni is lehet a "Nyár Háromszéken" fotópályázat képeit. Az én 3 fotóm is megtekinthető, természetesen név nélkül. A tisztesség úgy kívánja, hogy ne áruljam el melyek az enyémek, de bízom benne, hogy azok amelyek nektek legjobban tetszenek és amelyek alá szépeket fogtok írni :) Persze csak nézelődni is megéri, mert sok szép fotó van az oldalon: www.zöldnap.info

2010. augusztus 30., hétfő

Vadászat - sport, szórakozás, gyilkos ösztön?

A legutóbbi felmérésre legnagyobb örömömre ismét sokan válaszoltatok és az eredmény elgondolkodtató: több mint fele a válaszadóknak úgy gondolja, hogy a vadászok pusztán gyilkos ösztöneiket vezetik le vadászat címszó alatt. 21% szerint a vadászat a természet számára szükséges (a selejtes és beteg példányok eltávolítása miatt, gondolom...) míg 12% illetve 9% véli úgy, hogy kikapcsolódás, illetve sporttevékenység. Egy vadász gondolatait épp a felvetett téma kapcsán ITT olvashatjátok. 
Az egyik magyarországi vadászlapban pedig az alábbi sorokat találtam: "A vadászat nem elsősorban a vad elejtéséről szól, de nyilvánvalóan – s ezt kár lenne tagadni – a sikeres elejtés a „hab az erdőzúgás tortáján”, a teríték pedig maga a vadászat koronája. Lehet valaki rutinos vadász, a várva várt vad megpillantása, a puska felemelése és a célzás, majd a lövés felfokozott izgalmi állapotba hozza az embert. Akit elkap a vadászláz, nem mindig tud ura lenni a helyzetnek, és a türelmetlenség, a kapkodás, a megfontolatlan döntések azon túlmenően, hogy hibázunk, sebzünk avagy elveszítjük a vadat, akár súlyos vadászbalesethez is vezethetnek."
Hobo szerint ezek a vadászat alapelvei (Vadászat - Prológus):
A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.(Videoklipp ITT).
Néhány fotó a témához (az első hatot az árkosi vadásznapon készítettem):

Mackó a szobában

Afrikai állatok Erdélyben (lőtték, hozták)

Trófeák

Medve közelről...

Varacskos disznó preparált koponyája 

Koponyák

Nevelik, hogy lelőhessék (ipari vaddisznótartás villanypásztorral védett erdőben)

Nem ma lőtték...(bölény a Székely Nemzeti Múzeumban)

Medvetalp

Leterítve

Szarvasbika

Dürgés közben sebezhető(bb)

Megjegyezném, hogy a nálunk élő legtöbb vadállat (medve, vaddisznó, őz, szarvas) húsa ehető és finom.

2010. augusztus 27., péntek

A nyár utolsó fuvallatai

Azt merészelték ma mondani az időjósok, hogy holnaptól lehűlés várható. De hiszen jövő héten már megérkezik az első "ember", szeptember és az azt jelenti, hogy újra itt az ősz! Lehet a sok nyáreleji esőzés miatt van az az érzésem, hogy most ment el a hó, alig izzadtam a nyáron...és máris kezdődik minden elölről. A fecskék már a drótokon üldögélnek, a gólyák pakolásznak, a nyári virágok hervadnak, az ősziek tündökölnek, a nappalok rövidülnek, a szoknyák hosszabbodnak. Már érzem az ősz első fuvallatait, készíthetem megint az iskolástáskámat :))) Hiába, a természet körforgása nem áll meg. Csak mintha évről-évre gyorsulna...

2010. augusztus 25., szerda

Miccs, mustár, szemét

Románul van az alábbi reklámfilmecske, de kevés a szöveg, jól érthető :))) Tanulságos megnézni és a kampány is dícséretes, amit elkezdtek, de nincsenek nagy illúzióim. Néhány "mocsok" képet a sajátomból is mellékelek (hogy érzékeltessem miért nincsenek illúzióim!)


Szemétgát a hegyi patakban 

Besenyői szemétgödör

Ojtozi csendélet múanyagflakonokkal

Rétyi lecsó

A kutyakaki elleni védekezés egyik sajátos módja

Úr ír

Árkosi ötcsillagos

Oltparti idill

Ennyi szemét után egy kis pihenő a Cenk fele vezető úton 

Tovább küldheted, hátha ismerőseid nem ismernek magukra...
Ne feledd otthon a mustárt!!!



2010. augusztus 23., hétfő

Királykő, Északi gerinc

Megerőltető, csodálatos, kihagyhatatlan túra. Végig a Királykő Északi-gerincén. Brassótól Zernyestig kell eljutni vonattal, autóval, autóbusszal...vállalkozóbb szelleműek gyalog, majd onnan a jól látható hegyet - a Királykőt - kell megcélozni. Brassótól a hegy lábáig kb.30 kilométer a távolság. Igaz ez vízszintes, innen azonban (induljunk el a Botorog forrástól) kezd függőleges fele hajlani az út. A másik irányba is mehetünk, ott a Plaiul Foii menedékháztól lehet elindulni (persze más útak is vannak) a Déli-gerinc irányába. Az útvonal: Botorog kút - Zanoaga tisztás - Curmatura menedékház - Torony - Hegyes csúcs - Pásztor csúcs - s onnan lefele érintve a Grind-et, a Zernyesti szorost. Az út elejéről egy téli élménybeszámoló ITT.

Azt kell végigjárni (kilátás a Zanoaga tisztásról)


Kő van. Mészkő.

Néha köd is van.

Szebbnél-szebb völgyek, sziklaformációk

A királykői Yeti 

A gerinc

Ha sok az eső, akkor meg van oldva a faszállítás

Havasi gyopár

Csak a Királykőn él, ez a csodálatosan szép növény, a királykői szegfű

Ha majd egyszer sok pénzem lesz, felülök a repülőre (s lefényképezem a Királykőt)

A Zernyesti szoros 

A Királykő fontosabb útvonalainak leírása ITT.
Túraajánló. 


2010. augusztus 20., péntek

A Balkán tetején

Nosztalgiázom egy picit, hiszen éppen 6 éve, 2004 augusztusában történt, hogy leutaztunk Görögországba, ahol a tengerpart, Athén és más jelentős helyek mellett meglátogattuk, egész pontosan megmásztuk az Olümposzt is. Aztán hazafele Bulgáriában is "szétnéztünk" egy kicsit. A Rila - hegységben 2925 méterig jutottunk. Ennyi méter magas ugyanis a Muszala, a Balkán félsziget legmagasabb pontja. A csúcson meteorológiai megfigyelőközpont is van. Mi egynapos túra keretén másztuk meg. 

Középen a csúcs

Picit "retyezátos"

A többiek később értek fel, vagy a menedékháznál maradtak

Tengerszem

Családi kép :)

Visszapillantó
Hosszabb túrák, részletes leírása ITT.